Mindenhol jó, de legjobb útközben? Mit üzen nekünk egy milliárdos nő élete?

csuportnemeth

Kábultan ülök egy kis ligetben Európa egyik legszebb kertjében a Francia Riviérán. A hatás tökéletes: meseszerű kék ég fenn, türkizkék tenger lenn, fűszeres illatok, színek orgiája. És még tovább: árnyas rejtekek, csörgedező patakok, csicsergő madarak. Na, ezt a csodát már nem lehet tovább fokozni! De lehet: egyszerre csak kellemes, lágy zene szólal meg és a szökőkutak a muzsika ritmusára kezdik a vizet szanaszét permetezni. Hát ez azért már egy kicsit túl sok a jóból…

Eredetileg azt gondoltam, hogy Beatrice Ephrussi de Rothschild kert és villa csak egy lesz a vonzó látnivalók közül, de most elbűvölve és töprengve üldögélek: vajon ki lehetett ez a nő (Beatrice Rothschild), aki ezt a tündérkertet megálmodta? Milyen élete lehetett és mi motiválta, amikor ezt az egyedülálló csodát létrehozta?

A válasz eléggé meglepett… Beatrice élete meglehetősen sablonosan indult: 1864-ben született és 19 éves koráig élte –két dúsgazdag Rothschild nagypapával a háta mögött- a jómódú arisztokraták csemetéjének szokásos életét.

Ekkortájban készült róla ez a kép:

A leírások szerint: „Szerelemre vágyó nagy szemekkel, vonzó ajkakkal és érzéki fülekkel, csinos termettel – egyszóval elbűvölő megjelenéssel rendelkezett.”

Minden feltétel együtt volt tehát egy sikeres, boldog, idilli élethez. Amihez már csak egy férj hiányzott! Került persze az is – egy orosz-görög jómódú bankár személyében. És a gondok itt kezdődtek: a Beatricénél 15 évvel idősebb és jóval „tapasztaltabb” férfi nemcsak a házasélet örömeivel „ajándékozta meg” Beatricét, hanem egy –valószínűleg nemi- betegséggel is. Ennek egy elhozódó lábadozás lett a következménye és kiderült soha nem lehet már gyereke. Ekkortájt történt, hogy Beatrice rövid idő alatt megőszült… Gondoljunk bele, egy 20 éves fiatalasszonyról van szó, aki számára a boldog családi élet kapuja –egy év alatt- örökre bezáródott…

Ha Beatrice egy gyenge személyiség lett volna, akkor összetörik és magába zárkózik. De nem így történt: rákapott az utazásra és a műgyűjtésre. (Plusz: a férjével közös játékszenvedély…) Az első francia gőzhajón (Il de France) szinte törzsutas lett és számtalan országot látogatott meg.

Beatrice igazi ideje azonban 41 éves korában érkezett el: nagy vagyont örökölt és így hozzáláthatott álma megvalósításához. Megvásárolt egy jelentős területet a Cap Ferrat félszigeten és itt épült meg 7 év alatt a csodás kert és a villa. Ez persze nem lehetett egy egyszerű folyamat: Beatrice a kert-kertek kialakítás során semmit nem bízott a véletlenre és biztosra akart menni. Ennek érdekében élő makettekkel dolgozott: a személyzet tagjai beöltöztek egy-egy növénynek és Beatrice utasításai szerint, ide-oda mozogtak a területen. A tervezett tavakat, patakokat pedig mozgatható fémszálak szimbolizálták.

A fő attrakció azonban az utazáshoz kapcsolódott. A nyughatatlan teremtés egyfolytában hajón („útközben”) szerette volna magát érezni. Ezért a főkert úgy került kialakításra mintha egy szimbolikus hajó lenne. Ezt az illúziót még két dolog tette teljessé: a „hajókert” két oldalán a gyönyörű tenger látható és Beatrice ragaszkodott hozzá, hogy a villa személyzete matrózruhát viseljen… (A kert és a villa eredeti neve megegyezett az általa gyakran látogatott francia gőzhajó, az Il de France nevével.)

Hogy a szerelem, a szeretet is nagyon fontos lehetett Beatrice számára az is mutatja, hogy a „hajó tatján” a „Szerelem Temploma” található.

Beatrice 1934-ben halt meg. A Kertet a villával és a rengeteg értékes műkinccsel együtt a Francia Akadémiára hagyományozta. Azt szerette volna, hogy bárki meglátogathassa az alkotását és mindenki legyen az ő vendége.

Bevallom, hogy az első látogatás után néhány nappal később alaposabban felkészülve- ismét felkerestem a tündérkertet. Üldögélve egy árnyas kőpadon, hallgatva a hűsítő víz csobogását, fogalmaztam meg, hogy számomra milyen tanulságok adódnak Beatrice életéből:

  • talpra lehet állni nehéz helyzetekből is
  • az utazás sok mindenre gyógyír és inspiráló lehet, ne féljünk kilépni a komfortzónánkból
  • igényesség önmagunkkal és másokkal szemben
  • legyünk türelmesek, előbb-utóbb eljön a mi időnk
  • értelmet ad az életünknek, ha folyamatosan újabb célokat tűzünk ki magunk számára („útközben” vagyunk)
  • vállaljuk fel önmagunkat
  • az emberi kapcsolatok (a szeretet) szerepe felbecsülhetetlen
  • ha lehetőségünk van rá, adjunk vissza a javainkból a társadalomnak
  • az élet tényleg utazás: élvezzük, de időnként álljunk meg és értékeljük, meddig jutottunk

(Remélem Beatrice is egyetértene…)

Köszönöm, hogy elolvastad és kívánom, hogy egyszer Te is a Kert és a Villa vendége legyél!

Csuport László és       

viselkedés közgazdász, stresszkezelési facilitátor
laszlo.csuport@inspiralocoaching.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.