Ügyfélszerzés – az értékesítés tervezhető?

Coachként nem könnyű értékesítői fejjel gondolkodni. A coach elsősorban odafigyelést, megértést kell adjon, a sales-ben viszont – halljuk gyakran – a gátlástalan eredmény centrikusság dominál. A valóságban mindkettőre szükség van. Mindenesetre minél jobban tudunk figyelni értékesítőként a jövendő ügyfélre, annál jobb eredmények születnek majd.

Az összefoglalót a tavaszi évad záróeseményéről rendhagyó módon Bakos Zsuzsi kolléganőnk jegyezte le, aki részt vett a rendezvényen.

Dózsa Gergő több mint 25 év értékesítői tapasztalatát hozta el a május 25-i Morning Coachingra. Ő maga 1331036843_200x1000 coaching és ugyanennyi tréningórával a háta mögött jól ötvözi magában a coaching és a sales világát. Izgalmas, interaktív workshopján megtudhattuk, milyen lépésekkel tudjuk tudatosabban felépíteni a szolgáltatásainkat, és melyek a sikeres önértékesítés kulcspontjai.

Gergő a bevezetőjében elmondta: kiemelkedő sikerének érzi, hogy bevezette az LG nagyméretű plaza LCD kijelzőit, amivel a cég egy év alatt a piac első három helyezettje közé került, és a későbbi karrierállomásain is szép sikerek futott be értékesítőként. Köszönhető ez talán a sokévnyi tapasztalatnak is, ahogyan ő meséli: „Már az egyetem első fél évében a Cardex képeslapforgalmazó területi képviselője voltam, saját irodával és raktárral.”

Titulusait tekintve senior business coach, az ÉrMe Üzleti Hálózat ügyvivője, a CoachOK Szakmai Szövetség felügyelőbizottsági elnöke.

Meggyőződésem, hogy legtöbbünket az csalt be a reggeli rendezvényre, hogy egy igazi szakértő által kóstoljunk bele egy olyan szakma rejtelmeibe, amit a legtöbb coach elég távolinak érez a segítői munkától.

Hogyan jutsz el odáig, hogy coacholj? [Read the rest of this entry…]

 

Pénzednél vagy? – Gondolatok a vállalkozói coach létről

Mielőtt belemegyünk a részletekbe, egy kérdés:

Te hogy állsz most a vállalkozói léttel, (coach) vállalkozással kapcsolatos pénzügyi ismeretekkel?(Minősítsd egy 1-től 10-ig terjedő skálán, ahol 1: a legrosszabb, 10: a legjobb állapot)

2014-ben hoztam egy döntést, s kiléptem a biztos, jól fizető ügyvezetői pozíciómból, hogy coachként dolgozzak tovább. Tettem mindezt úgy, hogy még se „praxisom”, se ügyfelem nem volt abban az időben. Merész döntés volt? Igen, mert váltottam a biztosból a bizonytalanba, a fix anyagi bevételből a „tervezhetetlenbe”. És nem, mert tudtam, hogy mi vár rám. Már volt tapasztalatom abban, hogyan kalkuláljak a vállalkozói lét anyagi oldalával, a kiadásokkal, költségekkel, hogyan tervezzem a bevételeket, a cash flowt. Már 10 éve saját vállalkozásom volt, változó eredményekkel, rengeteg tanulsággal, szuper könyvelővel (3 év után találtam rá), – nem beszélve az ügyvezetői tapasztalattal, ahol szintén bővítettem vezetői számviteli és pénzügyi tudásomat.

Ezeket a tapasztalataimat osztottam meg az április 20-i Morning Coaching előadásomban. [Read the rest of this entry…]

 

Neked mi az üzleti stratégiád, kék vagy vörös?

Április 6-án újra telt házzal indult az inspiratív címmel meghirdetett előadásunk: Neked mi az üzleti stratégiád, kék vagy vörös? a Kaptárban.  Erről készítettünk rövid beszámolót.Krisztina2_768p

Kincses Krisztina, üzleti coach szemléletes példákon keresztül kitekintett különböző iparágakra, ahol piaci szereplők új perspektívával közelítették meg saját piacukat és kék óceánt hoztak létre saját tevékenységükkel.

A történetek között szerepelt a Cirque du Soleil, dél-amerikai cirkusz stratégiája, a NetJets légitársaság példája, valamint a Casella Wines, ausztrál borászat is.

Ami közös bennük, hogy újragondolták az iparág jellemzőit, valamint a fogyasztók értékeit és újradefiniálták a piacot, ezzel új keresletet teremtettek. [Read the rest of this entry…]

 

Vezetőfejlesztés – Mérhető coaching

A coaching szakma egyik legnagyobb dilemmája, hogy hogyan lehet minél pontosabban mérni a coaching eredményét, hatását, különösen, ha vezetőfejlesztésről van szó. Bevallom, amióta coacholok, izgat a téma: talán mert a professzionális eszközök iránt vagyok elkötelezett, talán mert az ügyfél csillogó szeme számomra az elégedettség faktora, talán mert magam is ültem a vezetői székben évekkel ezelőtt megrendelőként.

A Morning Coaching vendégelőadója volt Veres Paula.

A 7 éves coach tapasztalatommal, közel 4800 coaching óra gyakorlatommal azt mondom, a legfontosabb, hogy tudjuk: mi a folyamat konkrét célja? Talán most legyintesz kedves olvasó, hogy hát persze, hiszen cél nélkül nincs coaching folyamat.

Pontosítsunk! Nézzük meg a leggyakoribb kérdéseket a mérhető vezetőfejlesztés kapcsán egy coaching folyamatban.

Kedves Vezető, kérdezhetek?

Tudja-e, hogy a vágyott változása mire hat? Mire szeretné, hogy hasson? [Read the rest of this entry…]

 

Inspirációs Marketing

A vállalkozásunk ne nyűg, hanem öröm legyen.

A Morning Coaching évadnyitó, teltházas rendezvényének szakértő vendége Tölgyessy Zsófi, Life & Marketing Coach volt, aki sikeres coaching vállalkozást vezet, workshopokat tart mind a marketing és az álom megvalósítás terén. Több mint 10 éves felső vezetői és marketinges tapasztalattal rendelkezik és ő maga is több álmát valóra váltotta már: többek között kilépett a vezetői állásából, hogy beutazhassa Délkelet Ázsiát és létrehozza a saját coaching programjait.

Tölgyessy Zsófi

A március 9.-i előadáson többek között arról mesélt, hogy „Miért fontos, hogy olyan üzleti és marketing stratégiát építsünk, amit élvezünk és összhangban van velünk? Hogyan alakítsunk ki olyan marketing és üzleti stratégiát, ami összhangban van velünk? Mik a legfontosabb lépések, amit egy coachnak meg kell tennie üzleti és marketing szempontból? (márka, termék, ideális ügyfél, online marketing, személyes eladás)”.

De mi köze van az inspirációnak és a marketingnek egymáshoz?

A jó marketing belőlünk indul, nem a piaci helyzet és a versenytársak határozzák meg. Természetesen fontos, hogy tisztában legyünk a lehetőségeinkkel, de akkor lesz igazán sikeres a marketing tevékenységünk, ha magunkból indul ki. Ha olyan termékeket és szolgáltatásokat hozunk létre, melyek összhangban vannak velünk és valódi értéket adnak az ideális ügyfelünknek. Ha ilyen marketing kommunikációt alkalmazunk, jól fogjuk magunkat érezni a vállalkozásunkban és mindig őszinte lesz a hangunk. [Read the rest of this entry…]

 

ÉVZÁRÁS – TE HOGY ZÁROD A SZAKMAI, VÁLLALKOZÓI ÉVED?

2015. április 23-a óta rengeteg dolog történt. Létrejött egy közösség, ahol a coaching szakmában dolgozók megoszthatják tapasztalataikat, tudásukat, ahol alakultak barátságok, de üzleti partnerségek, együttműködések is. Megvalósult 10 rendezvény számtalan olyan hasznos témában, ami egy coach számára nélkülözhetetlen tudása, tapasztalata, önmaga és működése szempontjából.

Decemberi rendezvényünkön a szakmai és vállalkozói évzárás volt a téma.

Coachként és egyben vállalkozóként is évet zárni összetett feladat. Figyelni kell az ügyfelek igényeire és az is fontos, hogy egy vállalkozásban pénzügyileg milyen esztendőt zárunk.

Talán korainak tűnik november végén, december elején a pénzügyi évzárásról beszélni, hiszen a beszámolók leadásának határideje csak jövő februárban és májusban esedékes (vállalkozói formától függően).coins-1015125_1920

Ugyanakkor egy jó vállalkozó az év folyamán is követi pénzügyi helyzetét, s ilyenkor, december elején tökéletesen látja, hogy szükséges-e még például egy utolsó karácsonyi marketing kampány, vagy egy januártól felhasználható kedvezményes bérletvásárlási lehetőség a sikeres és pénzügyileg eredményes évzáráshoz.

Hogy érdemes számot vetni az idei év eredményeivel szakmai területen, hogyan és mit kommunikálunk ügyfeleink felé? A karácsonyi ünnepekkel véget ér az év, vagy ilyenkor is terem üzlet? [Read the rest of this entry…]

 

Coaching és Hr – Vendégünk volt Német Mónika a Magyar Telekomtól..

Coaching és Hr

A Morning Coaching Budapest

vendége volt Németh Mónika a Magyar Telekom-tól

 

Mi a kapcsolat a coaching és a Hr között? Hogyan tekint egy Hr szakértő a coaching-ra? Mit vár egy multi egy coachtól? Milyen elvárások mentén értékelnek egy coaching folyamatot? Kezdőt vagy tapasztalt coachot keresnek inkább? Melyek a legújabb trendek? Miért keresnek a vezetők coachot? És mi az a coachbank?

 

Ezekről beszélgettünk múlt szerdán Német Mónikával, a Magyar Telekom Senior Hr szakértőjével. Jelen összefoglalónk ennek a beszélgetésnek tartalmazza néhány válogatott kérdését és rövid összefoglalóját.

 

 

Hogyan tekint egy Telekom szintű nagyvállalat a coachingra?

A legtöbb nagyvállalat – így a Magyar Telekom is – fontos és hasznos fejlesztő folyamatként tekint a coachingra. CoachingA vezetői szerepkörhöz kapcsolódó problématerületek, elvárások, és kompetenciák jól bevihetők egy coaching folyamatba, és vezetői oldalról is kedvelt ezek megoldása coach segítségével. Természetesen nagyon fontos a Hr szerepe, hogy egy adott szervezet miként tekint a coachingra. Azt is mondhatnánk, hogy szükséges a Hr oldaláról fejleszteni, és aktívan “brandelni” a coachingot. Mert enélkül akár el is tűnhet a szervezet életéből. A Hr szerepe lehet, hogy megismertesse a szervezettel, és vezetőivel a coaching felhasználási területeit, lehetőséget biztosítson coachokkal való találkozásra, kipróbálásra.

 

Kizárólag vezetői coaching jöhet szóba egy multiban?

A vezetői merül fel leginkább igényként, de ez talán adódik az üzleti környezetből is. De ezek mellett egyre népszerűbb témává válhat az egészség coaching is. Lehet, hogy a jövő coaching megrendelései ezekbe az irányokba is nyitni fognak.

Mi az a coachbank és hogyan működik?

A Magyar Telekom által működtetett weboldal, coachok számára. A weboldalra bárki regisztrálhat, aki coachként dolgozik, és szeretne megjelenni a Magyar Telekom számára, mint aktív coach.  A regisztráció után egy részletes adatlapot kell kitölteni a személyes adatokkal, majd a szakmai önéletrajzzal. [Read the rest of this entry…]

 

Siker a Coachingban

“A siker nagyon jó dezodor. Minden korábbi rossz szagot elfeledtet.”

Dame Elizabeth Rosemond Taylor

Mitől leszünk sikeresek? Mit jelent a siker számunkra? Mi a siker útja? Legtöbben folyamatosan keressük ezekre a kérdésekre a választ. Ha coachként vagy a coaching oldaláról gondolkodunk még inkább fontossá válik a válasz, mivel célokért és sikerekért folyik gyakran a fejlesztés. De vajon van – e valamilyen alapképlet a sikerre? Egyáltalán tudjuk, hogy mit értünk siker alatt? A siker egyben boldogság is? Esetleg fordítva? Ugyanazt érti a coach és a coachee is a siker alatt? Ezekről a témákról beszélgettünk a legutóbbi Morning coaching Budapest találkozóján.

Sikerre mindenki vágyik, egyszerűen azért, mert a siker jó. Jó érzés, kellemes állapot, és visszajelzés valamiről, amit jól csináltunk. Mégis sokszor inkább használjuk a siker kifejezést egyfajta gyűjtőnévként, mint egy egzakt és jól körülhatárolható dolog leírásaként

Hogyan lehet mégis meghatározni? A Wikiszótár szerint a siker:

Kedvező végeredmény; olyan helyzet, állapot vagy következmény, ami korábbi elvárásainknak tervünk elért céljaként megfelel, és arra tudatosan törekedtünk, szándékunk irányult rá”

Ugyanitt még:

“Nagy népszerűséget elért személy vagy dolog. Fontos jellemzője, hogy sokak figyelme irányul rá, és így nagy az ismertsége.”

 A siker tehát gyakran együtt jár a népszerűséggel, összefügg céljainkkal, tudatos terveinkkel és azok akaratos megvalósításával. Nézzük meg ezeket egyenként.

Népszerűség

A siker fontos része, hogy visszajelzést kapunk, hogy valamit jól csináltunk, valamiben jók voltunk. A másoktól jövő pozitív jelzés többszörösen is fontos. Egyrészt megerősít munkánkban – eszközeinket, módszereinket jól használtuk, jól választottunk, ráéreztünk az igényekre és kihasználtuk lehetőségeinket, erőforrásainkat -, másrészt  megerősít saját szakmai identitásunkban, ami által erősödik szakmai identitásunk, önbizalmunk, és boldogabbnak, elégedettebbnek érezzük magunkat. Harmadrészt megerősít szociokulturális csoportszerepünkben is. Azt üzeni, hogy jó helyen vagyunk, része vagyunk a közösségünknek, olyan értékeket közvetítünk vagy olyan értékekhez segítünk hozzá másokat amely társadalmilag fontos, szociálisan elismert, és ezáltal elismeri ls megerősíti, hogy tartozunk valahová.

Célok

“A siker kistestvére a cél” – mondhatnánk, mivel minden elért cél esetén sikert élünk át, tulajdonképpen ezért tűzünk ki célokat, ez az alapvető motiváció, hogy céljaink elérésén keresztül erősödjünk, fejlődjünk, és sikert éljünk át. A teljesség igénye nélkül talán a három leggyakoribb siker kategória, a szakmai sikerek, erkölcsi/etikai sikerek, és az anyagi sikerek.

Szakmai siker

A szakmai elismerés és siker pezsdítően hat személyiségünkre. Életünk döntő részét munkával töltjük, ahol kollégáink, munkatársaink, a szakmába dolgozó egyéb szakmabeliek elsődleges referenciaként szolgának munkánk elismeréseként. Életünk egyik alap referencia csoportjától komoly elismerést kapni olyan, mint amikor a művész alkotását elhelyezik a város főterén: büszkeség, társadalmi elismertség, az alkotás és önmegvalósítás  elismerése.

Erkölcsi siker

Mindenki életében megvannak azok a szociális csoportok, személyek és intézmények, amelyek iránt erősebb elköteleződést érez. Van aki az idősek iránt, van akik betegek vagy betegségek iránt, vannak akik a gyerekek, szegények, éhezők, vagy az állatok iránti gondoskodásban érzi felelősebbnek magát.coaching-succes Ilyen irányú sikerek legalább annyira fontosak személyes jól-létünk szempontjából. Segíteni öröm, ha segíteni tudunk önmagában is sikert élünk át, ha pedig munkánk révén segíthetünk számunkra fontos társadalmi vagy személyes problémákon morálisan éljük át sikerünket.
Lehet szó egy felajánlásról, pénzügyi segítségről, vagy ingyenes tanácsadásról vagy coachingról, olyan lesz, mint egy üzenet magunknak: jó vagyok, jót tettem, jobbá tettem valamit, valakit vagy egy kicsit a világot. Ilyenkor ismerős érzés, az “ez itt egy jó hely” érzése.

Anyagi sikerek

Sokat vitatott és egyben nagyon fontos területe a sikernek az egzisztenciális célok. Irigyeljük azokat akiknek jól megy, akik jól élnek a coachingból, titkon azt lessük, hogy vajon ő mi alapján mer ennyit kérni. Magunkkal kapcsolatban viszont gyakran tétovázunk, összekeveredik a társadalmi és piaci normák üzenete: társadalmi alapon a segítségnyújtás mindenkinek jár, nem illik pénzt kérni érte, a coaching segítséget ad, a tudásom jó szolgálatot tehet mások boldogulásának megsegítésében. Piaci alapon a termékek és szolgáltatások viszont csere alapon működnek ahol a csere alapja a pénz, szolgáltatást árulunk coachként is.

A siker formáinak tisztázása sokat segíthet céljaink pontosításában. Te például tudod, hogy milyen sikerre vágysz leginkább? Ha megfizetnek vagy ha elismernek? Vagy ha segíthetsz? Vágyaink a sikerrel kapcsolatban és az amit a gyakorlatban általában kapunk, fontos, hogy szinkronban legyenek. Ha anyagi sikerre vágyunk, de leggyakrabban szakmai sikert kapunk, nem leszünk elégedettek. Hangoljuk össze sikerrel kapcsolatos vágyainkat és lehetőségeinket a munkában.

Siker, boldogság, hatékonyság

Vajon melyik a legfontosabb? Létezik valamilyen prioritás? Vagy feladat, személyiség vagy célfüggő? Nem célunk ezt eldönteni, de azt igen, hogy gyakran kevert fogalmak. Sikeresnek és boldognak lenni sem ugyanaz, ahogy hatékonynak és sikeresnek lenni sem. Személyes mentálhigiénénk, motivációnk megőrzése érdekében tisztázzuk magunkban, hogy miként viszonyulunk ezekhez a fogalmakhoz, milyen helyzetekben melyikre vágyunk, és melyiket kapjuk meg rendszeresen, és melyikből van hiányunk. Hogy sikerre ,boldogságra, hatékonyságra vágyunk, folyamatosan változhat, és ezt a változást tudatos figyelemmel érdemes követni, mert így lesz módunk saját igényeinknek és megfelelően alakítani céljainkat és munkánkat.

 

 

Tanuljak, de mit? Hogyan képzi magát a Coach?

Ha beütjük GOOGLE keresőjébe a továbbképzés szót, egész pontosan 5.800.000 – igen ötmillió nyolcszázezer – találatot kapunk. Elképesztő nem? És ez csak a magyar nyelvű találatok száma. De van jó hírünk is. Ha szűkítjük a keresést “coach továbbképzés”-re már csak 14.600 találatot kapunk. Ez nagy ugrás (kizártunk 5.785.400 képzést 1 másodperc alatt) ugyan, de könnyebb lett a választás? Természetesen nem. Nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy miközben jóleső érzéssel tölt el a gondolat, hogy tovább képezzük magunkat, ha konkrét választás elé kerülünk már stresszként vagy szorongató problémaként éljük meg a döntést. Egy coach szakmai karrierjében azonban központi helyet foglal el az ön – és továbbképzés, ezért fontos, hogy tudatosan és jól informálva legyünk képesek dönteni, amihez fontos tudnunk, hogy milyen képzési formák és tartalmak mit nyújthatnak nekünk személyes, és szakmai fejlődésünkben. Erről beszélgettünk a legutóbbi Morning Coaching Budapest találkozóján.

Ahhoz, hogy a problémából lehetőséget csináljunk 2 szempont alapján érdemes elindulnunk.

Ezek
• a döntések mögötti dilemmák okai
• és a különböző oktatási-képzési formákban rejlő hatékonyság és lehetőségek

Döntési dilemmák

Általános tapasztalat a 21. századi infokommunikációs világunkban, a lehetőségek megsokszorozódása. Sohasem állt még rendelkezésünkre ennyi választási alternatíva. Ez önmagában óriási nyomást tesz a választóra, mivel a sok-sok elérhető lehetőség rejtett üzenete, hogy képes vagyok kiválasztani a legjobbat, mivel szinte minden lehetőségre találok megfelelő képzést. A félelem a helytelen választástól olyannyira képes hatalmába keríteni az embert (minket coachokat is) hogy jobbnak látjuk, ha inkább nem választunk, vagy későbbre halasztjuk a döntést (és máris a halogatás problémájába ütközünk :-))

Mi lehet a megoldás? [Read the rest of this entry…]

 

A coach horgász vagy halász? – Ügyfélszerzés coachként

Milyen értékesítési stratégiát kövessen egy coach? Lehet-e egyáltalán ilyenről beszélni, amikor a szolgáltatásunkat, vagyis önmagunkat kell termékesítenünk? Az ügyfélszerzésről volt szó a legutóbbi Morning Coaching reggelin.

Számos olyan esettel találkozhatunk, hogy valaki nagyon jó a szakmájában, mégis lebénul, ha önmagát kell eladnia. Különösen érdekes ez akkor, ha olyan szakmáról beszélünk, ahol alapvetően mélyebb önismerettel rendelkezik az illető, mégis vannak olyan helyzetek, amikor ez bénító tud lenni.

Vajon az ügyfelek találnak meg minket vagy nekünk kell rájuk vadászni?Untitled design (1)

Vajon mi a jobb, egy jól felépített marketingstratégiát megcélozni, ami ideig-óráig kitart és rengeteg befektetés árán lesz pár ügyfél, vagy ténylegesen egymás kezébe a kilincset adó, önmagunk értékéért és értékrendjéért eljövő ügyfelekért megküzdeni? Persze, hogy a második, de  ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség marketingre, online tartalmakra. Sőt nagyon is népszerű és sikeres kommunikációs eszközök ezek. Viszont sok olyan kollégával lehet találkozni, aki módszeresen és a marketing bibliát betartva posztol lelkesen és rendszeresen, még akár lájkolgatnak is az oldalán, de az ügyféláradat elmarad. Vajon mi lehet ennek az oka?

[Read the rest of this entry…]