Meglepő kulcskompetencia: az önismeret

ebarna

ebarna

Újságíróként coach képzésbe kezdek. A kérdéseimet ettől kezdve, nemcsak a saját (és persze az olvasó), hanem a kérdezett érdekében kell feltennem. Érdekes kihívás lesz.

Alkalmam volt az utóbbi időszakban több konferencián és workshopon is részt venni, amelyeken a jelen és jövő munkaerőpiacának kihívásai, az állandó változás és az ehhez való alkalmazkodás volt a téma. Valamint azok a vezetői készségek, amelyek ebben a világban elvárások lesznek, illetve előnyt jelentenek. Sok minden más mellett szinte mindenütt előkerült az önismeret kérdése.

Azt gondolhatnánk, hogy az önismeret egy magától értetődő dolog, de amikor elkezdünk a témában elmélyedni, vagy amikor valami kikényszerít minket a komfortzónánkból, egy feladat, egy konfliktus stb., akkor derül ki, hogy milyen sokat lehet és bizonyos esetekben kell dolgozni azon, hogy az ember tisztába kerüljön saját magával. A mindennapokban egy csomó mindent nem tudatosan csinálunk, hanem  bizonyos helyzetekben jön a jól begyakorolt (esetleg rossz) reakció, vagy ösztönből igyekszünk megoldani, hol jobban, hol kevésbé. Azonban a megszokástól, a rossz szokásoktól, hibás reakcióktól csak akkor tudunk megszabadulni, ha jobban ismerjük magunkat. Tudjuk, hogy milyen területeken működünk jól, és melyeken van még mit dolgozni.

A coachképzés arra is remek alkalmat adott, hogy jobban megismerjük önmagunkat, hiszen számos olyan feladat volt a képzések alkalmával, amelyek kifejezetten az önismeretet célozták, mások segítségével pedig közvetetten tapasztaltunk, tanultunk magunkról. Legutóbbi alkalommal, amit Lisztes Henriett ACC tartott nekünk, meg kellett fogalmaznunk, hogy mi a “miértünk” a coaching terén. Ezt aztán el kellett mondani az egyik csoporttársunknak, aki szintén megosztotta velünk az ő miértjét. Mindez abban segített, hogy meg tudjuk fogalmazni, mitől is vagyunk egyediek, milyen tudást hozunk a coachingba. Ez pedig nem elhanyagolható információ abból a szempontból sem, hogy majd mi lesz az az egyediség, amivel el tudjuk magunkat adni coachként.

Számomra például az szolgált tanulsággal, hogy az empátia, amit eddig is gyakoroltam, tudatosan, a gyakorlatban, valódi segítségre használva, például a coachingban milyen lehetőségeket ad. Milyen kihívást jelent  a kommunikációs tapasztalat hasznosítása ezen a téren, és bár újságíróként eddig is műveltem a kérdezés és az aktív hallgatás “művészetét”, ahogy a blog elindításakor is írtam, itt ez azért mást jelent, hiszen a fókuszban a másik támogatása áll.

Néhány kedves csoporttársam is megfogalmazta, számukra mit jelentett ez a tapasztalat. Horváth Kitti elmondta: “A képzés során legtöbbet önmagamról tanultam. Az önismeret nagyon fontos, egy coachnak különösen. Ha mi nem vagyunk tisztában saját képességeinkkel, mást sem tudunk támogatni a tudatos fejlődésben. A másik dolog amit megtanultam, az aktív hallgatás, figyelem fontossága. Ha nem vagy 100 százalékban jelen a beszélgetés során, elszalaszthatsz fontos részleteket, információkat, amire építhetnél. Arra törekszem, hogy ezt a képességet a mindennapi munkámban, sőt a magánéletemben is fejlesszem.”

A legutóbbi alkalom zárásaként egy “Interperszonális készségeim” tesztből ki kellett válogatni (mintegy három oldalon keresztül), hogy milyen készségeink vannak rendben, melyek azok, amelyekkel gyakrabban kéne élnünk, és melyikeket kellene kevesebbet használni. (Legyen szó kommunikációs vagy megfigyelési készségekről, problémamegoldásról, érzelmeink kifejezéséről vagy éppen társas viszonyokról.) Majd hármat ki kellett választani azok közül, amelyeken még dolgoznunk kell, és erről beszélgetni. Eleve leírva látni ezt a rengeteg szempontot, és még ráadásul átgondolni őket, már komoly lépés a tudatosítás felé.

Én például kiemeltem, hogy erőteljes konfliktuskerülőként többször fel kell vállalni a saját véleményemet, akaratomat, kiállni önmagamért, és bizonyos dolgok iránt szilárd elhatározásokat tenni. Az elmúlt hetek nyomán úgy érzem, már sikerüt ezen a téren is egy kicsit előrelépni, de még bőven van hová fejlődni, bár az ember nyilván nehezen lépi át a saját árnyékát.

Gulyás-Perisics Helga is megosztotta, hogy mivel tudott meg többet magáról az elmúlt időszakban: “Magamról nekem tanulság, hogy türelmesebbnek kell lennem, elfogadóbbnak, hogy ami nekem jó megoldás, egyáltalán nem biztos, hogy másnak is az, sőt talán másnak az én véleményem egyáltalán nem elfogadható megoldás.  Az igazi segítség nem az, ha “ügyesen” tudom manipulálni a kérdést, amiben kb. benne van az általam megfelelőnek gondolt/érzett megoldás, hanem, hogy türelemmel, kellő aktív hallgatással, az igazi segítség szándékával nyitott legyek a másikra, rá tudjak hangolódni az ő érzésire, temperamentumára, egyéniségére és ezeket a sajátosságokat kiaknázva segítsem a tényleges megoldás megtalálását.

Ha érdekli a másik felet, hogy mi az én véleményem, akkor úgyis meg fogja kérdezni, ha viszont nem érdekli, akkor én nem erőltethetem rá csak azért, mert attól majd én jobban érzem magam. Nagy lemondás ez önmagamról, de mégis nagyobb segítség a másiknak, ha ilyen “önzetlen” tudok lenni.”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.