Aki nem dolgozik, ne is egyék?

bankosmami

A helyzet az, hogy nem szoktam túl vidám dolgokról írni, de azért törekszem arra, hogy a személyes és lelki gondjaimat kihagyjam az írásaimból. Nem mindig sikerül, de legalább próbálkozom.

Az alapvető gondom ezzel csak annyi, hogy ha mindig csak a rosszat írom, az már unalmas, ha meg mindig csak a jót, azt meg úgysem hiszi el senki. Szóval maradok, az arany középúton, az eddig bevált. Arról írok, ami éppen történik velem, és abban nem lehet hiba.

Legutóbb a kiégésről írtam, és hát én lepődtem meg a legjobban, hogy mekkora olvasottságot ért el, az a pár sor.

Valamire nagyon rátapintottam, mert alig pár nap alatt közel 9000 kattintást sikerült elérnem. De én ettől sem vagyok boldog. Sokkal jobb lett volna, ha arról írok, hogy végre, rám talált a szerencse, megtaláltam önmagam, a saját utam, kitörtem a mókuskerékből, és ennek a sikersztorinak örült volna így a tömeg. De nem. Az történt, hogy ez a rengeteg ember, olvasott, némán bólintott, és kattintott. Szomorú.

Ma reggel szembe jött velem egy cikk, hogy több mint 60 ezer ember, úgy érzi, nem tudna elhelyezkedni, a mai munkaerőhiányos viszonylatok között sem. Ezen is sikerült úgy felhúznom magam, mert egyből megjelentek az okos kommentelők, hogy ” aki most nem tud elhelyezkedni, az haljon éhen!!! “…stb.

Na kedveseim! Az én meglátásom az, hogy sokaknak, a munkanélküli kifejezésről, az út szélén, világítós mellényben szemetet szedő, közmunkás jut eszébe, akinek minden mindegy, bármit megcsinál, csak legyen pénz. ( ez nem az én véleményem, természetesen, hiszen nekik sem mindegy!! )

Képzeljétek el, hogy munkanélküli, lehet bárki! Lehet az, diplomás, nyelvet beszélő, vagy iszonyatosan jó szakember, vagy pályakezdő, karrierváltó, anyuka, apuka… Képzeljétek el, hogy azért mert valaki munkanélküli, még vannak álmai, nem akarja kidobni a megszerzett tudását az ablakon, a sok tandíjról nem is beszélve, amit ráköltött.

Bár, én “még” nem tartozom közéjük, teljes mértékben megértem őket. Nem győzőm hangoztatni, hogy mindenkinek 1 (egy) élete van! Engem tegnap, oly mértékben arcul csapott ez a tény, mert sajnos, egy  ismerősöm,- aki velem egyidős, és egy iskolába is jártunk-, elhunyt. Hirtelen megálltam egy pillanatra, és elgondolkoztam azon, hogy kész, ennyi volt? Ennyit küzdünk, hogy elérjünk valamit szakmailag, csak hogy a mások, vagy a mi tévesen berögzült és idealizált akármi legyen ráírva a névjegykártyánkra?

Közben, meg a gyerekeimet alig látom, a férjemmel, már lassan pacsipajtások leszünk és nem házastársak, a rokonokra, testvérekre semmi idő, a háztartásra pláne, és kész. Katt. Villany leo.

Hát nem! Ezt kikérem magamnak! Nem lehet az egésznek ez a vége! Ez így nagyon nem igazságos…Hol van ebben az élmény, a flow, a légy önmagad, találd meg a saját utad és még napestig sorolhatnám, a ma nagyon hangzatos pozitív gondolatokat sulykoló pszicho guruk tollából idézve…?

Szóval igen, most a rossz napjaimat élem, most is éppen nyakig betakarózva kortyolgatom a kávémat, és a következő lépésen jár az agyam. Tudjátok, elkezdtem egy coach tanfolyamot, és most ott tartok, hogy már alig várom a következő alkalmat! Sosem hittem volna, de kell nekem. Az az érzés kell nekem, hogy igen, jó helyen vagyok, és ha itt becsülettel levizsgázom, majd másoknak is fogok tudni segíteni. Most ez az én következő lépcsőm. Az az álmom, hogy valaki elolvassa az írásaimat, és azt mondja: Igen, ő kell nekem! 😉

És el fog jönni az a pillanat, és onnantól önmagam lehetek, a nagy számmal, az akaratommal, a kitartásommal, mert a következő munkámban, legyen az bármi, ez fog számítani, és nem a papír. Én ebben hiszek. És így is lesz.

Csak győzzem kivárni…addig álljak fél lábon…:)

 


2 comments

  1. Én egy kicsit aktualizálnám azt a híres mondást úgy, hogy “aki nem akar dolgozni, ne is egyék”, és ez már pontosabban árnyalja a képet. Ugyanis attól, hogy valaki jelenleg munkanélküli, még igenis akarhat dolgozni és törekedhet rá, tudom, mert én is voltam munkanélküli. De ott van egy réteg, bízom benne, hogy csak igen szűk réteg, akik meg sem mozdítják magukat, akik nem akarnak dolgozni, akik elvárják, hogy eltartsák őket, akik élősködnek a mamahotelben, vagy a párjukon, férjükön, feleségükön, a társadalmon, és nem is akarnak rajta változtatni (akár 30 fölött sem), pedig tudnának. Na, őket én nem szeretném pátyolgatni.
    Nekem is vannak álmaim, és szeretném ezeket elérni, vannak szakmai céljaim, amikről nem akarok lemondani, akár munka mellett is próbára teszem a lehetőségeimet az önéletrajzom aktualizálásával és élesítésével, csak úgy ellenőrzés céljából, hogy most mire lenne esélyem, ha most akarnék vagy kellene váltani. De luxusnak tartom belekényelmesedni az eltartott létbe.

    • Persze, ilyenek mindig is voltak, és lesznek is. A rossz hír az, hogy eléggé sokan vannak. És sokan valóban azért nem tudnak elhelyezkedni, mert nem képzik magukat, nem beszélnek nyelvet, nincs diploma. Lehet azt mondani, hogy az első okj ingyenes… hát hogyne, ha kőműves akarnék lenni, vagy bolti eladó. De egyik sem akarok lenni, a legtöbb nem okj-s tanfolyam is több százezer ft, szóval van baj, nem kevés…De a lényeg az, hogy addig nem is fog változni semmi, amíg a 2-3 év tapasztalat, meg a szakirányú diploma kifejezések végleg el nem tűnnek az álláshirdetések szövegeiből. Az az idő már elmúlt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.