Burnout szindróma – a kiégéshez vezető út

bankosmami

Sosem szerettem volna átélni ezt az érzést, mert  úgy gondolom, ezt senki nem érdemli. Írni róla még inkább nem szerettem volna, így is már rengetegen megtették, a kérdés az, hogy ők is átélték-e már ezt, vagyis hitelesen írták-e le, mindazt, ami ilyenkor lezajlik az ember lelkében és agyában és nem utolsó sorban, a szívében.

Igen ott, mert ezek a  becses szerveink küzdenek egymással egész álló nap és még éjjel is. Amennyiben a lélek testrésznek számít, mondjuk hogy igen.

Nézzük a szakorvosi véleményt:

A kiégés kialakulásában szerepet játszhat az elismerés hiánya, mely vonatkozik az anyagi jellegű juttatásokra, az alacsony jövedelemre, illetve az erkölcsi elismerés elmaradására. A túlságosan hosszú munkaidő, az extra igénybevétel melletti nagy felelősség is kockázati tényező.

Sok újdonságot én sem tudok elmondani ezzel kapcsolatban, azt azonban igen, hogy ez a tudatállapot egy másállapot. Valóban, az a helyzet, hogy az ember eltud jutni a munkájában arra a pontra, amikor már semmi kihívást, szakmai fejlődést, tapasztalatot nem nyújt a mindennapi rutin.

A teljesíthetetlen tervszámokat, gyakorlatilag kisujjból kirázza, bár teljesen feleslegesen, mert a jutalékot úgysem kapja meg érte.

Az ember nagyon nehezen enged el bizonyos dolgokat, ilyen például a szakmája, a tudása, a senior pozíciója, ami nekem azt is jelenti egyben, hogy az a valaki tényleg bődületesen ért a munkájához.

Nehéz ebből a “mindenki hozzám fordul segítségért, mert én mindenre tudom a választ” szerepkörből kilépni, és adott esetben megint újra kezdeni valahol juniorként, amikor te fordulsz mindenkihez segítségért.

Én az a típus vagyok, aki előbb megkeresi a megoldást, és csak utána kérdez. Csak hogy látszódjon rajtam az érdeklődés és az alázat.

Az az igazság, hogy számtalan olyan kollégám van, jelenlegi és régiek is, akik 10-20 éve űzik az ipart, és ennek ellenére van, aki nem csinálna mást. Csak a munka  miatt nem. Azért viszont igen, mert ezek a “régi” szakemberek, egy jó szót sem kapnak azért, mert a megszokott profizmussal látják el a munkájukat.

Miért kellene dicsérni, kiemelni, visszajelzést adni a teljesítményéről, hiszen mindenki tudja, hogy ő azt TUDJA!

Jaaaaaaaa, hogy ez így megy.

Nem olyan rég, több vezető is azt mondta, hogy úgy kell tekinteni a kollégákra, mint a kisgyerekekre.

Először megrökönyödtem, hogy őőőő, hogy is mondtad?

De ahogy egyre többet gondolkodom, be kell látnom, hogy teljesen igaza van.

Szükség van a buksi simire.

Ennyi.

A dolgozó ember,- most nagyon meglepőt fogok írni- de, ő is egy EMBER!

Aki, ha nincs megbecsülve, nem kap visszajelzést a teljesítményéről, nem érdeklődik a vezetője a hogyléte felől, az egészsége felől, fizikálisan és mentálisan egyaránt, akkor ő el fog menni.

Nem kell itt hosszú beszélgetésekre gondolni, csak 1-1 mondat erejéig… Hogy vagy? Hogy van a család? Gyerekek jól vannak?

Nem fogjátok elhinni, de ahol most dolgozom, a főnököm nem tudja, hogy hogy hívják a gyerekeimet, hány évesek, azt is csak a nevemből sejti, hogy férjnél vagyok, de például azt nem tudhatja, hogy, nem válok-e éppen.

Szerencsére nem, de akár az is megtörténhetne.

Az vajon, hogyan hatna ki, a teljesítményemre?

Sokat olvasok mostanában arról, hogy lehet-e vezetőt fejleszteni.

Én mint tanuló COACH, sok okos embert megkérdeztem erről, hogy ne csak az én vaskalapos véleményemet hangoztassam.

De a válasz ugyanaz volt tőlük is mint az enyém.

NEM!

Parancsra, mert a főni azt mondja, nem fog engem innentől kezdve érdekelni, hogy mentálisan és fizikálisan is rendben legyen a beosztottam.

Idealizáció szakasza: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény.

A realizmus fázisa: amikor a lelkesedés alábbhagy, az egyén tisztában van képességeivel, kompetenciájával, tevékenységének lehetőségeivel és korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról.

stagnálás vagy kiábrándulás fázisa: amikor a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, a szakember feladatait rutinszerűen végzi.

frusztráció fázisa: A szakember ingerlékeny, feszült lesz, stressztűrése csökken.

Az apátia/fásultság fázisa és/vagy a pálya elhagyása, az illető már a magánéletben sem talál semmi örömet.

A kiégésnek több fokozata van, talán a legdurvább az utolsó.

Mikor már itthon sem találunk semmi pozitívat az életünkben.

Na én pont ide nem akarok eljutni.

Ma 2 x írtam meg és töröltem ki a felmondásomat.

Egy másik kollégám, nem követte a példámat.

Ő nem törölte ki.

Felmondott.

images_47.jpg

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.