• 2012.05.18: És hova álljanak a belgák? - Y generáció
    Régi vicc, de a mondani valója még mindig igaz. Múlt héten sikeres delegáció tajgaként részt vehettem az EU fiatal vállalkozók napján Brüsszelben és a hazafelé úton ez a sutka ugrott be korábbi tanulmányaimból. Sokat foglalkozom az y generációval, azzal a korosztállyal, amely képviselői meghatározóak lesznek a következő évtizedekben a gazdasági produktum előállítójaként, illetve fogyasztóként, magyar [...]
  • 2012.05.17: Generációk - JAM Blog
    X, Y vagy Z? - Avagy generációk a munkahelyen Te is észrevetted már, hogy más-más generációba tartozó kollégáiddal más-más módon dolgozol együtt, más módon kommunikálsz és megint más módon vagytok hatékonyak? Sokszor hallod az egyes generációk betűjeleit és próbálod összekötni az élményeidet és betűjeleket? Persze az előítéletektől mindenkit óvunk, ugyanakkor a generációk jellemzőinek ismerete sokat [...]
  • 2012.05.17: „Többiektől” – szubjektív beszámoló a májusi ICF Kompetencia Fórumról (Coaching szerződés) - ICF Coach Klub
    Szerző: Szabados Andrea Az ICF rendezvényekről minden alkalommal lelkesedéssel telve indulok haza, azt érzem, hogy nagyszerű helyre kerültem. Aztán hazaérve elkezdenek dolgozni bennem a tanulságok, és rájövök: még hosszú fejlődési út áll előttem addig, mire igazán­ profi coach leszek. Így történt ez a májusi kompetencia fórum után is, ahol a „Coaching szerződés” kompetenciát vettük górcső alá. [...]
  • 2012.05.16: A fizetési igényről másképp - JobAngel
    Az álláshirdetések egy jórésze rákérdez a bérigényre, ami érthető is lehetne, de úgy tűnik, a többség mégsem érti. Az álláskeresők tanácstalansággal, kisebb-nagyobb mértékben rosszindulattal tekintenek e kérdésre. Általános feltételezés, hogy „biztos a legolcsóbbat keresik”, és már lehet is háborogni, hát milyen dolog ez már, fuj, a mocskos kapitalisták, hangulatkeltés indul! Persze ez csak érzelmi reakció, [...]
  • 2012.05.16: Mennyire tudatosak a hazai vezetők? - Tudatos Vezetés
    Kedves Olvasóim! Szeretném kérni a segítségüket, segítségeteket! Megint elkezdte furdalni az oldalunkat a kíváncsiság. Két évvel legutóbbi kutatásunk után ismét megkísérlünk néhány vezetéssel kapcsolatos kérdést megválaszolni. Vajon mennyire tudatosan végzik vezetői munkájukat a magyar menedzserek? Milyen mértékben alkalmazzák a széles körben elfogadott vezetési ismereteket, amelyeket a nemzetközi szakirodalom és a vezetőképző tréningek közvetítenek? Hiszen ma már [...]
  • 2012.05.16: Mennyire tudatosak a hazai vezetők? - Tudatos Vezetés
    Kedves Olvasóim! Szeretném kérni a segítségüket, segítségeteket! Megint elkezdte furdalni az oldalunkat a kíváncsiság. Két évvel legutóbbi kutatásunk után ismét megkísérlünk néhány vezetéssel kapcsolatos kérdést megválaszolni. Vajon mennyire tudatosan végzik vezetői munkájukat a magyar menedzserek? Milyen mértékben alkalmazzák a széles körben elfogadott vezetési ismereteket, amelyeket a nemzetközi szakirodalom és a vezetőképző tréningek közvetítenek? Hiszen ma már [...]
  • 2012.05.16: Egy cikk és ami mögötte van: munkahelyi előremenetel záloga a simulékonyság? - Assessment Systems
    A napokban egy érdekes és egyben valamelyest vérforraló cikk jelent meg a nemzetközi HR médiában, amely a jelen kor munkaerejével foglalkozik. A Futurestep nemzetközi munkaerő-toborzó cég ugyanis számos vállalatot vizsgált meg a hivatali előremenetel szempontjából és arra a kellemetlen következtetésre jutott, hogy a simulékony kollégák esélyei a világon mindenhol jobbak, mint másoké. Félretéve a szkeptikusok [...]
  • 2012.05.15: Az introvertált kapcsolatépítő - krauthammer blog
    Az introvertáltakról gyakran vezetőik és önmaguk is lemondanak, ha a networking (kapcsolatépítés) kerül szóba. Márpedig, a fenntartható üzleti sikerességhez ez ma elengedhetetlenebb, mint valaha. Mondhatnánk úgy is, fontos a know-how (mit tudsz), de gyakran még fontosabb a know-whom (kit ismersz). Miképpen használhatjuk (ki) legjobban introvertált személyiségünket? Először is: ismerjük meg, és tanuljuk meg értékelni az [...]
  • 2012.05.15: Munkahelyi sex és gazdasági válság – összefügg? - Jó állásom lesz...
    Az elmúlt egy évben sokan veszítették el munkahelyüket a gazdasági válság hatására, de a munkahelyi biztonságra vonatkozó megfontolások úgy tűnik nincsenek hatással a munkavállalókra, legalábbis, ha a szerelemről van szó.
  • 2012.05.15: Erste Bank: stratégiai szerepben az e-learning - E-learning
    E heti cikkünk segítségével az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a hazai pénzügyi szektorban használt e-learning megoldásokba. A napokban interjút készítettünk Mezőffy Bálinttal, az ERSTE Bank képzési specialistájával a náluk alkalmazott e-learning rendszerekről. Bálinttól megtudtuk, hogy miért fontos és nélkülözhetetlen egy ekkora vállalatnál az e-learning alkalmazása.
  • 2012.05.14: Vírus változás –paradigmaváltás a szervezeti változásmenedzsmentben - ASCON-Változás
    - Öt béka ül egy farönkön. Négy elhatározza, hogy elugrik. Hány béka van a farönkön? - Öt, mert elhatározni és megcsinálni nem ugyanazt jelenti. (Egy találós kérdés) Tessék megkérdezni a szervezetfejlesztőket, hogy hány kultúrafejlesztési projektet támogattak és abból hány volt sikeres! Sajnos, igen rossz lesz arány. Miért? Mert nem könnyű. Nem könnyű, mert egy több [...]
  • 2012.05.14: Dr. Vízilót előveszi főnöke, Whizz E. Low, Ph.D. - Tudatos Vezetés
    Ennek is el kellett jönnie. Dr. Vízilovat számonkéri saját főnöke az Egyesült Államokból, mert nem jönnek a számok!
  • 2012.05.14: Dr. Vízilót előveszi főnöke, Whizz E. Low, Ph.D. - Tudatos Vezetés
    Ennek is el kellett jönnie. Dr. Vízilovat számonkéri saját főnöke az Egyesült Államokból, mert nem jönnek a számok!
  • 2012.05.14: Kutyából nem lesz szalonna - Ifjú titánok
    A címbéli népi bölcsesség szerint az embereket alapvetően nem lehet megváltoztatni.  Az anyák is azt tanították évtizedek óta a lányaiknak, mielőtt a párválasztáskor azok végleg elkötelezték magukat, hogy ne higgyenek abban, hogy a különben elfogadhatatlanul viselkedő párjuk majd az együttélés hatására, vagy a szerelem kedvéért megváltozik. Ennyire reménytelen a helyzet? Az emberek valóban nem változtathatók [...]
  • 2012.05.14: Nemzetközi szakmai közösségek az ICF-nél - ICF Coach Klub
    Az ICF-nél tizenöt globális szakmai közösség (Community of Practice) működik. A tagok havi rendszerességgel “találkoznak” virtuálisan, konferenciahívás segítségével, ahol többek között meghívott előadókkal járják körül a közösség számára érdeklődésre számot tartó témaköröket. A részvételhez ICF tagnak kell lenni, be kell lépni a központi honlapra, majd a “Members” gomb alatt a “Communities of Practice”-re kattintani. Ott [...]
  • 2012.05.14: A3 - Lean-Hr
    A3 = konfliktus mentes ötlet kidolgozás, A bevezetés Achilles sarka az ötletek elutasításának kezelése. Az egyik legjobb megoldás, ha megmutatjuk, hogyan kell, de nem elvégezzük a munkatárs helyett a kaizen javaslat kidolgozását. Hogyan mondjuk nemet egy olyan ötletre, ami bármilyen okból nem megfelelő? (hiányos, beruházás, fejlesztés, üzletpolitikai kérdés) Más oldalról, hogyan fogalmazzunk meg egy kényes [...]
  • 2012.05.11: DIAMENTUM, a halálos faj - DrPrezi
    A Powerpoint prezentációk katasztrófikusan alacsony szintjének oka nem az, hogy nem tudjuk megfelelően használni az egyes elemeket. Az igazi ok máshol keresendő. Véleményem szerint a legtöbb esetben nem arra használjuk a ppt-ben elkészült anyagokat, amire létrejöttek, így dokumentumokat adunk elő. Történt pedig hogy egyre többen kezdtek el dokumentációkat (leírások, projektzárók és bármilyen jelentés, összefoglaló) ppt-ben [...]
  • 2012.05.11: Lúzerek, figyelem! - JobAngel
    Miután a HR-esek munkájából egy újabb kis szeletet mutattam meg, még tán szimpátiát is sikerült keltenem irántuk, jöjjön a forrázás. Most újra a tombolás rovatunkat olvashatjátok, túlfejlett kritikai érzékemnek köszönhetően. A célja az ilyen mérgelődéseknek, hogy lássuk: nemcsak a CV-írásban van hová fejlődni. Pont úgy nem megy a másik oldalnak a hirdetések megírása, az igényeik [...]
  • 2012.05.10: Igen? Nem? Mégsem! – Az elállási jogról - Az új munka törvénykönyve
    Az elállási jog az eddigi munkajogunk szerint tilos volt, az új Munka Törvénykönyve azonban három esetben maga biztosít elállási jogot. Az elállási jog azt jelenti, hogy a fél a megállapodást a megkötésére visszamenőleges hatállyal szünteti meg. Ilyenkor tehát úgy kell eljárni, mintha a megállapodást (szerződést) meg sem kötötték volna. Ez igen bonyolult elszámolási helyzeteket eredményezhet, [...]
  • 2012.05.10: Mibe kerül egy megváltozott munkaképességű személy? - Munkajog
    Mostanában sokat hallani arról, hogy miféle harc folyik a rokkant nyugdíjakért. Ennek oka, hogy minden olyan személynek felül kell vizsgáltatnia magát, akit valamilyen okból leszázalékoltak. De mégis milyen hatással van egy cég, vállalkozás életére egy megváltozott munkaképességű személy és mennyibe kerül? Milyen hatással van egy vállalkozás életére egy ilyen személy? A megváltozott munkaképességűek rehabilitációjára, illetve [...]
VN:F [1.9.11_1134]
Rating: 7.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.11_1134]
Rating: +1 (from 1 vote)
Oldalaink, 7.0 out of 10 based on 1 rating